A marsi – Dexter79

Ezzel a könyvvel először személyesen a tavaszi könyvfesztiválon találkoztam. Hallottam már róla, de akkor ott felfigyeltem a narancssárgás borítóra, és megállapítottam, hogy ez nem fog engem érdekelni, és nem fogom elolvasni. Nem igazán rajongtam az űrutazásos, sci-fi könyvekért, ezek nagyrészt szerintem filmen jobbak. Aztán valahogy egyre nagyobb lett körülötte a "hírverés". Általában nem szeretem az agyondicsért, nagyon beharangozott könyveket, mert túl sokat várok tőlük és utána csalódást okoznak, mert túl nagy volt az elvárásom. A nyár közepén már szinte a csapból is ez a könyv folyt (legalábbis én úgy éreztem), főleg a megfilmesítés miatt. Akkor úgy gondoltam, hogy a kutyafáját, csak meg kellene tudni, hogy miért vannak úgy oda a népek ettől a könyvtől. Megszereztem, de nem kezdtem el olvasni. Aztán csodák csodájára a Mini-könyvklub 2. részében a választható könyvek között volt. Természetesen kiválasztottam, és szerencsére a többiek is érdemesnek találták az elolvasásra.

Aztán kézbe vettem a könyvet, elolvastam az első három mondatát és tudtam, hogy imádni fogom a könyvet, tudtam, hogy innentől kezdve történhet bármi nem tudja elrontani ezt az érzést. Nagyon-nagyon régen (hosszú hónapokkal ezelőtt) éreztem utoljára ilyet egy könyvvel kapcsolatban, hogy az első pillanatban beleszerettem. Ezért jó olvasni, ezt az érzést keresem mindig, és ezért külön köszönet Vegazusnak, mert lehet, hogy még sokáig nem vettem volna rá magam, hogy elolvassam, és micsoda élményről maradtam volna le.

Van egy asztronauta, akit "ott felejtenek" a Marson, mert azt hiszik, hogy meghalt. Így kezdődik a történet, hogy Mark Watney leírja, hogy ottragadt. Imádtam Mark könnyed, vicces, ironikus stílusát, azt, hogy meglátja a viccet élete tragédiájában, hogy nem esik kétségbe, amiért egyedül marad egy lakatlan bolygón, ahol minimálisnál is kisebbek a túlélési esélyei. Nem adja fel, hanem gondolkozik, ötletel, és az ötleteit megvalósítja (több-kevesebb sikerrel). Tény, hogy sok választása nem volt, vagy kitalál valamit, vagy ott hal meg egyedül.
Nagyon szerethető karakter volt az első mondatától kezdve. Rengeteget adott nekem ez a könyv. Mosolyogtam, hangosan nevettem, aggódtam, izgultam, sírtam, nevettem, szorítottam érte, és végül ismét sírtam. Ténylegesen ebben a sorrendben.

A kémia és a fizika kevés embertől áll távolabb, mint tőlem, de mégis megértettem a dolgokat, és mikor néha nem teljesen sikerült, az se volt baj, mert így is maradandóan élvezhető volt a könyv a számomra.
Nagyon tetszett, hogy sokáig csak az ő nézőpontját láttuk, és aztán szépen lassan bejöttek a többiek is a képbe, a NASA emberei és a volt űrhajós társak. Nagyon jól kitalált történet ez könyv, ez egyik meghatározó pillanat számomra az volt, amikor a Földön felfedezték, hogy nem halt meg, hanem életben lehet. A mellékszereplők is nagyon szerethető figurák voltak, az aggódásuk, a profizmusuk, hogy mindent megtettek, hogy megpróbálják hazahozni Mark-ot. Bíztam a happy endben, de jó volt az utolsó pillanatig aggódni, hogy mi lesz a vége.

Ha pontozni kellene a könyvet, akkor egy 10-es skálán 11-et adnék neki. A saját 2015-ös TOP 3-as könyveimben ott van az élen.

A könyvből készült film csak azért érdekel, mert erről a könyvről szól, és kíváncsi vagyok, hogyan jelenítik meg a dolgokat. Viszont szerintem Mark szerepére Matt Damon a lehető legrosszabb választás volt, Markot egy teljesen más karakternek ismertük meg a könyv alapján, mint a színész. Ettől függetlenül mindenképpen megnézem a filmet.

Írta: Dexter79