Tövisek hercege – MLinda

Hogy miért is kezdtem el én ezt olvasni? Hát mert van @vegazus-nak egy mini könyvklubja és ott egyik kötelezőként ezt szavazták/szavaztuk/szavaztam meg. Az égegyadta világon semmit nem tudtam erről a könyvről, csak azt, hogy a csapból is folyik, gondoltam, le ne maradjak már, nézzük meg, miért olyan népszerű.
Alapvetően nem bírom az öldöklős regényeket (a Battle Royale végül becsúszott, szerettem is, de nem a brutalitása miatt, hanem azért, mert annak van valami mondanivalója nekem), szóval már az első pár oldal után kavargott a gyomrom. De nem adtam fel, gondoltam, hátha lesz ez még jobb is. Annyit sikerült elérnem vele, hogy tegnap estére kisült az agyam, és itt állok, hogy valami lélekemelő olvasmányt kéne elővenni. Anno a Sweeney Todd film után éreztem így magam. Lámpát fel, ablakokat tárva nyitni, mert fizikailag vagyok rosszul. Ha ez volt a cél, talált…

Zavart az, hogy nem tudom, MIKOR játszódik a történet. OK, valamikor a jövőben. De hogy jutunk el oda, hogy megint középkori a társadalmi berendezkedés, technológiailag kb. a semmi határán állnak, viszont a hegy gyomrában valami robot olyanokat mond, mint (spoiler!) Külső szenzorok meghibásodása. Biometria offline. (235. oldal) – ezt nem tudjuk meg. A Merle féle Malevilban olvastam ilyen posztapokaliptikus állapotokról, de ott legalább tudtam, hogy hogy jutottunk el oda.
Azt se tudjuk meg, hogy mitől széthullott birodalom. Mi volt a regény előtt?
Az is zavart, hogy nem tudom pontosan HOL vagyunk. Valahol a mostani Franciaország területén, aztán ki tudja. Bár a térképen szereplő Szajha- és Loár-folyó elég árulkodó.
Aztán zavart az is, hogy a nevek olyanok, mintha valós nevek lennének, de nem Michael, hanem Maical, nem Robert, hanem Robbart.

Én ilyen „hőssel”, mint Jorg még sosem találkoztam. Annak ellenére, hogy a nevéről – Honorous – valami pozitív szereplőre gondolunk, nem az. Nagyon nem. Szociopata, pszichopata, páratlanujjú pata. Tekintettel a látomásaira, minimum egy pszichiátriai kezelést is nyújtó fiatalkorúak fegyházában (!) volna a helye öröklét + 1 napra, időnkét gumiszobába elvonulási lehetőséggel. Nagyképű hát persze, hogy 3 évesen tudott olvasni, világuralomra törő mondjuk meggyőzőkéje, az van, tiszteletlen, eszelős. Ha az volt az író célja, hogy megutáltassa velem Jorgot, akkor jelentem, sikerült. Olyan volt, mintha Kirijama a Battle Royale-ből átmászott volna ennek a könyvnek a lapjaira, és itt még beszélne is (amott hallgat, mint a sír).
Nagyon sokban emlékeztetett a Trónok harcára, bár azt csak láttam, nem olvastam, Jorg mintha Geoffrey ikertesója lenne (spoiler!) szex, szerszámíj, hatalomvágy.

 

Amúgy, pár gondolata miatt akár koravénnek is hihető Jorg szánalomra méltó alak ha nagyon-nagyon mélyen belenézünk s lelkébe, aki valószínűleg egész életében cipelni fogja az anyja és a testvére halálának a súlyát, meg a tövisbokorban elszenvedett testi és lelki sebek nyomatit és tényleg segítségre szorulna; pszichológusra, kineziológusra, egy-két megértő apai szóra, mert egyébként kisebbségi komplexusa is van. 

Sajnáltam, hogy a Núbait és Makint kivéve a testvéreket nem ismerjük meg alaposabban. Bár ha belegondolok, hogy Jorgnak csak ezzel a kettővel volt érdemi kapcsolata, érzelmi kötődése, a többi meg csak egy a sok közül, aki harcolni képes és hajlandó érte, akkor érthető is. Ez is a főhőst jellemzi… Az viszont tetszett, hogy a testvéreket a jelenben játszódó fejezetek elején mindig jellemzi pár szóval. Mindig azt a testvért, aki a következő részben valami miatt fontos lesz általában kinyiffan, bocs.
Sajnáltam, hogy nem sok fantasy-lény bukkant fel. Pár leukrota, nekromanta – utóbbi kettőtől szívesen tudtam volna meg többet, ha már fantasy. És kik azok az Építők? És hová tűntek?

A regény végéhez közeledve már kifejezetten bosszantott, hogy volt pár humoros próbálkozás benne, de olyan lapos volt mind, hogy szinte sírva nevettem. Nem szeretem a csúnya beszédet se a könyvekben, jó tudom, nem szépirodalom, meg hozzá tartozik a légkörhöz, de akkor is zavart.

A trilógia maradék két kötete gyanús, hogy olvasatlan marad. Evvan. Kérek valami szép-irodalmat. Most.