2017. május 31., szerda

Vámpírok múzsája – Noémi

Előzmények:
Keveset nézek magyar filmeket - főleg az újakat - és keveset olvasok magyar íróktól. Nem azért, mert alapból feltételezem, hogy rossz, csak inkább tartok attól, hogy mélyebben érintene a csalódás, mint egy külföldi mű miatt. (Valahol Vavyen Fable munkásságában sejtem a teljes választ.) Mégis már régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet.

Az élmény:
Egy jelen, ahol együtt él vámpír, ember és alakváltó. Illetve még sok más "lény". Megelevenedik egy teljes, különböző mítoszokat, irodalmi műveket egyesítő világ. Kicsit mintha Gaiman Amerikai Isteneit olvasnám magyar viszonylatokba átültetve.
És körülbelül ideáig tartott számomra a varázs. Nem tudtam megkedvelni Borit, mivel távol állnak tőlem az olyan hősnők, akik alkoholt isznak - mármint sokat, túl sokat. Különösen, ha még hánynak is tőle. Szóval, vagy igyon és bírja, vagy ne igyon annyit, mert nem bírja. De ezt a változatot sosem bírtam. Ráadásul bár elvei vannak, mégis elég gyorsan feladja őket - igaz ebbe beleszólt: a szérum, vér és vágy egyvelege. Gyarló az ember, különösen egy hétköznapi. Viszont ha már a történet különleges, legyen a főszereplő is.
Szinte az összes karakter sablonosnak tűnt, kivéve Attilát, a táltost Ő azonban igazán megérintett. Mármint a táltos karakter, nem Attila. Benne ért össze a régi magyar hitvilág és a mai magyar valóság. Ezt a vámpírok sosem tudják visszaadni. Hiába élnek több száz vagy több ezer éve, olyan, mintha mindig ugyanazon keseregnének. Nem tudom elhinni, hogy ha még 200évet élhetnék, ugyanazon hisztiznék, ugyanazok a vágyak hajtanának, mint ma. Nekem ezért ősiek a vámpírok - hiszen leragadtak abban a világban, abban az életben, amiben meghaltak.
Azért akadt néhány kedvenc jelenet: mikor Robi bevallotta, hogy többen, együtt adták ki Bori férfi ideálját. Úgy éreztem, az egész női társadalom kapott egy fricskát. Illetve a múzsa leírása, tulajdonságai teljesen magával ragadtak. Ő tűnt a legeredetibbnek a történetben. Gyorsan el is olvastam a Ligeia novellát.

Összességében nem voltak benne olyan csavarok/meglepetések, amik megrendítettek volna, viszont jól szórakoztam és még tanultam is.

Vámpírok múzsája – Kaosmagier

Egész izgalmas vámpírsztori, az egyik legjobb amit olvastam ebben a kategóriában (bár az is igaz, hogy ez a kategória nem annyira az én világom, szóval ez is nagyban hozzájárul a véleményemhez)

Nekem a legjobban a világ kialakítása tetszett, ahogyan összeköti a nagy vámpírdinasztiák világát a mi kis magyar valóságunkkal. Nagyon szeretem amikor a technológia is megjelenik a varázslatos lények világának megismerésében, ebben a könyvben pedig tényleg nagyon szépen alkalmazkodott az emberiség a természetfeletti lények okozta kihíváshoz.

A történet izgi, habár kicsit sablonos volt, sok helyen majdhogynem komikus szinten segítve a főhős helyzetét, illetve belekényszerítését olyan helyzetekbe, ahova természetesen nem akar menni, de hát nincs „választása”...
Spoiler: (ha el szeretnéd olvasni, jelöld ki a bekezdést)
A történet tele van ilyen számomra kicsit logikátlan, kicsit deus-ex-machinás fordulatokkal, mint például: 1. Minden varázslény kutatás kifejlett kutatóintézetekkel rendelkezik (még a tündérek is, akikről az emberek kb semmit se tudnak a könyv szerint), kivéve a vámpirológia (ami ugyebár csak közvetlen veszélyt jelentett az emberekre az elmúlt pár évtizedben), ahol így még a kis, épphogy egyetemet végzett főhősünk is nagy tekintélynek számít. 2. Az emberekre halálos kimenetelű „feloldómágia” kötelező használata a vámpírtárgyalásokon, amit igazából még mindig nem értek miért van (mármint egyrészt nem csak varázskényszerítés létezik, másrészt a minden „varázslatot” feloldó részt azt csak úgy kb mellékesen említik) 3. A mindenkit megmentő szuper gyógyító erővel rendelkező táltos haver váratlan megjelenése. Az ő gyógyító erejére miért nem hatott a feloldóvarázslat?
Ennek ellenére egész érdekes történet, a karakterek nagyon tetszettek, a párbeszédek meg sokszor egyszerűen zseniálisak voltak :D

2017. május 30., kedd

Vámpírok múzsája – Lille

Már előttem páran jelezték de én is elmondhatom, ha nincs a könyvklub valószínűleg elkerült volna ez a könyv. Az okát nem tudnám megmondani, talán a borítóval nem voltam kibékülve de ez már mindegy is, hiszen egy elég jó sorozat első kötetét kaptam elolvasásra. Először is leszögezném, hogy én alapból nagyon csípem az igényes magyar kortárs regényeket, mert olyan szófordulatok vannak benne amiket fordításokban nem nagyon találunk, így „otthonossá” válik számomra. Kellett egy kis idő amíg belerázódtam a világba, ezért az eleje kicsit döcögött de amint beindult a cselekmény és már nem csak a felépített világ megértésén fáradoztam és egyre jobban megismertem a karaktereket ( akik egyébként baromi jól árnyaltak és így cseppet sem unalmasak) már tudtam, hogy szeretni fogom ezt a sorozatot. A főszereplők személyisége nem mindennapi és tele van olyan apró tulajdonságokkal – legyen az jó vagy rossz – amitől még szerethetőbbnek vagy magunkhoz közelinek érezhetjük őket. Végre nem egy védtelen kis szürke madárka várja a csodálatosan gyönyörű és tökéletes csillámtestű lovagját, hanem egy belevaló csaj nagy szájjal és (nem kevés) málnapálinkával felvértezve csak saját (nem kevés) tudására hagyatkozva kénytelen megoldani a cselekmény bonyodalmát. Na jó persze Attila jelenléte létfontosságú és a két karakter egymáshoz való (agyáramenése) viszonya engem megvett kilóra. Mondhatni jobban érdekelt a személyiségük megismerése mint maga a cselekmény. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem vitt el a történet csak szerintem Bori és Attila megismerése fontosabb volt és nagyon szórakoztató is, ami egy sorozatnál nem hátrány…. A másik amit imádtam az irodalmi utalások, na azok a gyengéim. Kedvet is kaptam egy-két Poe novellához. Tehát összességében egy nagyon jó első részt olvastam, úgy látszik nálam eljött a vámpírok reneszánsza így valószínűleg folytatni is fogom a sorozatot.

Vámpírok múzsája – AOD

Előre kell bocsássam, hogy ez az olvasás nem jött volna létre a Mini-Könyvklub nélkül. Ugyanis elég nagy fenntartásaim vannak a vámpíros történetekkel szemben, a Vámpírok múzsája cím pedig olyasmit sejtet, amire nem harapok azonnal. DE! Nagyon jó, hogy így a könyvklub által „rákényszerültem” az olvasásra, mert szuper regénynek bizonyult, egyáltalán nem romantikus-csöpögős, inkább izgulós és hangosan kacagós!
A főszereplő Bori teljesen kedvelhető számomra, egy hús-vér bölcsész és nő. Két lábban áll a földön, hiszen a munkája nagyon veszélyes és állandó lélekjelenlétet igényel, viszont ő is vágyik egy jó párkapcsolatra, barátok társaságára. Jól kitalált karakter. A történet nagyon jól felépített, mindennek megvan a maga helye és ideje, nem éreztem sem elkapkodottnak, sem túlírtnak. A párbeszédek pörgősek, nem nélkülözik a humoros megjegyzéseket vagy épp az élcelődést. Nem tagadom, többször majdnem hangosan kacagtam a buszon olvasva. Sőt mi több, néhány helyen (főleg a történet harmadik harmadában) majdnem leszállni is elfelejtettem, úgy belemerültem.

Nagyon szórakoztató volt az egész történet, meghozta a kedvem Borbíró kisasszony további kalandjainak elolvasásához is.

5 csillaggal értékelem *****

2017. május 28., vasárnap

Vámpírok múzsája – bagoly

Borbíró Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?

Az állás, amely végül az ölébe hull, jóval több és veszélyesebb, mint amiről valaha is álmodott, és rejtélyes, új főnöke hamarosan hajmeresztő feladat elé állítja: be kell épülnie a kormány tanácsadói, az IQ vámpírok közé, hogy kiderítse, mit titkolnak emberi szövetségeseik elől. Bori nem tudja, képes lesz-e átverni Magyarország legokosabb vámpírjait úgy, hogy csupán eszére és alaposan felvágott nyelvére támaszkodhat, de a vérét, életét és emberségét megőrizze.

Magyar nyakba magyar szemfog!

A Vámpírok múzsája szórakoztató olvasmány, komoly kérdésekkel nem foglalkozik, maximum a felszínüket kapargatja néhány pillanatra, de egy izgalmas Magyarországra kalauzol minket. A világa érdekes és ami legfontosabb úgy tud nagyon magyar lenni, hogy egy pillanatig se érzed, hogy ez sok vagy összeegyeztethetetlen lenne a fantasy elemekkel. Bátran ajánlom főként a női olvasó közönségnek, egy érdekes kalandot ígér és azt meg is kapjuk a könyvtől.

Karakterek és egymáshoz való viszonyuk:

A karakterek szerethetők noha többségük személyisége egy mondatban összefoglalható. Megtalálhatod köztük az antiszociális zsenit, a kissé felszínes legjobb barátnőt, akinek persze mindig van a bőröndjében egy csini ruha amit kölcsönadhat a főszereplőnek, a cuki meleg párt, a művészlélek nőcsábászt, a hallgatag macsó jó barátot és így tovább. Az amerikai szereplő gárdát én kifejezetten sablonosnak találtam, persze az se segített rajtuk hogy az övék volt a legunalmasabb része a történetnek. Bowman még érdekelt is volna, ha nem lettek volna teljesen érthetetlen megnyilvánulásai, mint amikor Magyarországra repül csak azért hogy felképelje Attilát.

Ligeia, Attila és Bori kapott összetettebb személyiséget és a motivációjuk is jól lett felépítve. Egymáshoz fűződő viszonyukban viszont már akadtak döccenők.

Ligeia és Bori kapcsolatából nem sokat kaptunk sajnos, ami ugyanakkor nem meglepő ha azt nézzük, hogy személyesen a vámpírral milyen későn találkozik Bori. Ennek ellenére minden beszélgetésükben érződik az egymás iránti kíváncsiságuk, valamint egyfajta baljós fenyegető hangulat is körbe veszi őket, amikor egy légtérben tartózkodnak.

Attila és Bori párosa viszi a hátán a regényt. Csípős párbeszédeik sok vidám percet okoznak, bár van hogy egyszerűen már túl sok belőlük. És ez szerintem annak köszönhető, hogy az írónő ha kell ha nem erőlteti hogy ennek a két szereplőnek mindenre kell hogy legyen valamilyen frappáns megjegyzése. Ami egy idő után repetitívvé válik. Noha kedveltem mind Attilát és mind Borit, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a sorok között ott bujkál, hogy hiába van Attilának felesége, hiába nem működnek igazán azok a jelentek amikor az érzelmeik kerülnek előtérbe, belőlük végül álompárt fog faragni az írónő. Személy szerint engem ez a vonal aggaszt, bár lehet valamit félrenéztem és ezt a bimbódzó románcot csak beképzeltem. Mindenesetre számomra ők csak mint egy csapat működnek és szerencsére ebben a kötetben csak a barátságig jutnak. Viszont ez a sejtés nem segít abban hogy most azonnal olvasni akarjam folytatást, a szerelmi háromszögek nem vonzanak.

A leggyengébben kidolgozott szereplő egyértelműen a cselekmény szerinti "főellenség" Rocco volt. Mindenki, még Bori is félelmetesebb volt a vámpírnál. El se tudom képzelni, hogy tudta elkapni Ligeiát. Őszintén szólva szerintem a vámpírmúzsa csak szívatásból hagyta magát elrabolni Roccoék által.

A kedvenc szereplőm Bőrkabátos Béla volt, rendkívül szórakoztató volt az a néhány jelenet, amikor feltűnik.

Valamint Boriról egy kicsit bővebben. A regény olvasása közben sokszor jutott eszembe az Anita Blake sorozat. Különösen abból a szempontból, hogy Anita és Bori között mennyi a hasonlóság, mindketten vagány és erős nők, mindenük a munkájuk, aminek köszönhetően párkapcsolati szinten már nem remekelnek. Szerencsére Bori még pont elviselhető szinten tartotta a rossz szerelmi életével kapcsolatos sirámait, nekem ezen a téren eléggé alacsony a tűrőképességem, a főhősnő éppen hogy, de nem lépte át a határt, amikortól már halálra idegesített volna a nyavalygása. Végig nagyon aktív karakter volt, nem csak cselekmény sodorta jobbra ballra, ami nagy piros pont. A humora, nagyszájúsága tetszett, talán csak egy iciri-picirit kellett volna ebből visszább venni, hogy tökéletesnek mondjam. Plusz egy kicsit túl sokat alkoholizál, bár valahol ilyen életvitel mellett ez a gyengeség realisztikus.


Mitológia, világépítés:

Egy fantasy könyv sikere vagy bukása egyértelműen a világépítésen múlik és ebből a szempontból jól vizsgázott a regény. Elhittem, hogy Budapest utcáin vámpírok bolyonghatnak, hogy akár még az államigazgatás felett is átvehetik az irányítást. A vámpír mitológiát ügyesen bővítette az írónő, az IQ vámpírok kasztja, a vámpírmúzsák behozatala mind nagyon ötletesek voltak. Személy szerint nem rajongok a vámpírokért, az utóbbi időben erősen túl lettek használva. Pont ezért számomra a könyvtárt őrző démon, az épphogy csak megemlített démoni dimenziók, a terquilfalka és főként a Hajós család sokkalta érdekesebbek voltak, kár hogy ezekből nagyon keveset kaptunk. Az Esélyegyenlőség szórakozóhely volt a kedvenc helyszínem és sajnálom, hogy ilyen keveset tudtunk meg az azt működtető Hajós családról, róluk még szívesen olvastam volna.

Nekem kicsit sok volt a történelmi utalás, az egyiptomi mitológia és Poe behozása inkább kivetett a világból, mintsem hogy hihetőbbé tette volna a vámpírok lakta Budapestet. Alapból túl sok volt a könyvben az irodalmi utalás, különösen amikor először találkozik Bori és Rocco. Ott rettenetesen zavart, hogy különböző szállóigéket dobálnak egymás fejéhez. Mindezek ellenére egy jól felépített világot kapunk.

Cselekmény sodrása:

A könyv eleje jó ütemben indul, majd nagyon túl lesz húzva a konferencia és azután egy kicsit leül. A bevetésre való felkészülés és a beépülés pörgős, jól megírt, csakhogy utána pillanatok alatt le tudjuk a fő konfliktust. Lett volna még mit csiszolni rajta, de összességében olvastatja magát a könyv.

Értékelés:

Örülök, hogy olvashattam. Majd egyszer talán folytatni is fogom a sorozatot. Minden hibája ellenére én ajánlom a sorozatot, ha megkedveli valaki a szereplőket, akkor nehéz lesz letenni a könyvet. A pontozással bajban vagyok, nálam ez egy erős 3,5/5.

2017. május 23., kedd

Évfordulós interjú – Dexter79 válaszai

A kétéves Mini-könyvklub alkalmából meginterjúvoltuk egymást a legrégebbi, legaktívabb könyvklubtagokkal. Egymásnak tettünk fel kérdéseket, amiket meg is válaszoltunk.

1. Vegazus kérdése: Gondolj arra a könyvre, amit a Mini-könyvklub nélkül nem vettél volna a kezedbe, és most mégis úgy érzed, hogy kár lett volna kihagyni! Melyik ez a könyv, és miért volt jó megismerkedni vele?
Több ilyen könyv van, de talán a Napnak fényét emelném ki, az írónő stílusa, humora fogott meg. Tövisek hercege nagyon tetszett itt is a stílus, a poénok, de az igazi kedvencem A marsi, bár az a klub nélkül is elolvastam volna egyszer.

2. Wmagda kérdése: Mit szerettek legjobban a Mini-könyvklubban?
Mindig jó érzés várni a következő témát, izgulni a választandó könyvek miatt. Jó olvasni mások véleményét is. Jó ehhez a közösséghez tartozni.

3. AniTiger kérdése: Mi a legmeghatározóbb pozitív / negatív élményed a mini-könyvklub kapcsán? (Akár egy kedves / gonosz komment az értkelésednél, akár egy régóta tervezett könyv megszavazása, bármi lehet.)
A legpozitívabb élmény nekem az 1. Minikönyvklub találkozó volt. A legrosszabb talán az, amikor nem volt időm elolvasni az egyik fantasy-t, ez az egyetlen könyv, amit kihagytam, de még mindig zavar.(na persze ez nem a Könyvklub hibája, csak én ehhez kapcsolom). Vagy amikor legutóbb megint a fantasy jött ki győztesen, annak nem örültem :)

4. k_annamaria kérdése: Melyik könyvet olvasnátok újra?
Marsit olvasnám újra.

5. Orsi kérdése: Szoktatok -e kommentet hagyni mások értékelésénél és, ha igen, akkor milyen jellegűeket? Szoktatok-e reagálni arra, ha mások hozzászólást írnak a bejegyzéseitekhez?
Én még sose hagytam kommentet, de elolvasom a többit. Nálam már hagytak, de csak a saját nevemmel tudnék válaszolni, nem mint Dexter, ezért nem írtam.

6. Dexter79 kérdése: Amikor megkapjátok a beköszönőt a választott, megszavazott 3 könyvvel, akkor mi az első gondolatotok és mennyire szokott egyezni a saját elképzelésetekkel?
Nekem mindig van legalább egy olyan könyv, amivel nem vagyok kibékülve, mert tartok tőle, szerencsére eddig kevésszer lett igazam az első megérzés miatt. Igazából talán 2-3 olyan könyv van, amire időpocsékolásnak tekintem az olvasási időt.