Fülszöveg - A regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ...
A molyos adatlapján szerepel rajta az utópia címke, de nekem ez egy kicsit visszás, mert valami vagy disztópia vagy utópia, és ez a regény nem nevezhető pozitívnak. Nem egy pörgős ifjúsági disztópiát olvashattunk, hanem inkább csak egy helyzetleírást. Nem igazán volt cselekménye a könyvnek (nekem legalábbis), inkább egy élethelyzet leírása volt, annak bemutatása, hogy a főszereplőnk Fredé hogyan érzi magát és hogyan viseli a rá kiszabott életet. Hogyan birkózik meg a tenyészkanca léttel. Azzal a mérhetetlen megaláztatással, ami abban a társadalomban zajlik.
"A megüresedésért imádkoztunk, azért hogy méltóvá váljunk arra, hogy eltöltsön a kegyelem, a szeretet, az önfeláldozás, a sperma és a gyermekek."
Egész sok dolgot megtudtunk a múltról (egyrészt Fredé visszaemlékezéseiből, másrészt a kéziratából), találkozhatunk egy elfajzott fanatikus eszményével, aki ezt az egész újfajta "társadalmat" kitalálta. Éltek a nők, mint hal a vízben, aztán egyszer csak befagyasztják a számlájukat, majd nem dolgozhatnak, és végül még szinte az utcára se mehetnek ki. Megszoksz vagy megszöksz, főhősünk az utóbbit próbálta választani az elején a családjával, de csúnyán elbukott, és onnantól kezdődött az agymosás és a megalázás igazán. Érdekes volt a végén azt olvasni, hogy megtalálták a feljegyzéseket, és mire jöttek rá belőle, ez adott egy jó kis lezárást, és némi magyarázatot a hiányzó részekre.
Én nem lennék képes ilyen körülmények között élni. Nem állítom, hogy az öngyilkosságot választanám, bár nem zárnám ki, de biztosan lázadnék. Nem várnék a csodára (ahogy Fredé tette), hogy majd jön a férjem, aki megment, mert valljuk be őszintén nem egy Bruce Willis a férjünk, aki minden akadályt legyőz, ha az lenne, akkor alapból nem kerültünk volna abba a helyzetbe.
Összességében nagyon nyomasztó volt a történet, az hogy valakit ennyire semmibe vesznek.
Értékelés: 3/5
Egyetértek. Viszont férfi szemszögből megértem az utópia címkét (csak nem tetszik).
VálaszTörlésSzerintem ez a férfiaknak se jó. Gondolj arra a jelenetre, mikor riszálja a hátsóját, meg hagyja hogy megnézze a bokáját az egyik őrző. Nem véletlen, hogy időnként rajtakapták őket, amikor egymással... amiért ugye kivégzés jár.
TörlésAki végül feleséget kap (ha túlél megfelelő számú bevetést, csatát), az se választhat, hogy milyet. A parancsnokok meg ugye kötelességből... a feleségük jelenlétében... egy passzív nőt... háááááát. Nem hiszem hogy sok örömüket lelik benne.